A művészet mindig is a szeszély birodalmába tartozott. Képzeljük el, ahogy a festők ecsetjei szinte táncolnak a vásznon, miközben megszületik egy új világ. A szeszély, mint a kreatív kifejezés kulcsa, nem csupán a műalkotásokban rejlik, hanem a szívünkben és a lelkünkben is. Minden egyes ecsetvonás, minden színválasztás sajátos elgondolásunk és érzéseink kivetülése.
A festészet művészete és a kultúra közötti szoros kapcsolat szembetűnő. Minden kor, minden stílus, amely létezett, valahol a szeszély megszületéséről, a kreativitás határvonalának feszegetéséről mesél. A dadaizmus eszméjétől kezdve a posztmodern kifejezésekig, a művészek mindig is keresztülmentek a saját szeszélyük torzító tükrén, hogy megmutassák, milyen színes és sokszínű a világ.
A szeszély sokkal több, mint egyszerű impulzus; ez a szívverés, ami a művészet legmélyebb bugyraiból fakad. Képzőművészként vagy csak művészetkedvelőként, mindannyian találkozhatunk azzal az érzéssel, amikor egy alkotás egy pillanatra teljesen magába szippant. A színek, a formák és a textúrák játéka egyfajta érzelmi és intellektuális szeszély, amely arra késztet bennünket, hogy újra és újra rácsodálkozzunk.
A művészet nem csupán az esztétikáról szól; hanem a kultúra mélyebb rétegeiről, azok közvetítéséről is. Minden ecsetvonás hordozhat magában egy történetet, egy hagyományt vagy éppen egy szeszélyes újítást. A kultúra folyamatosan fejlődik, a művészek pedig ezen a szeszélyes úton járva folyamatosan keresik azt az egyedi hangot, ami megkülönbözteti őket egymástól.
A szeszély jelenléte a művészetben nem csupán az alkotás folyamatát gazdagítja, hanem a nézők jelentési lehetőségeit is bővíti. Amikor egy műalkotáshoz közelítünk, mindig elmerülünk a mögötte húzódó szeszélyes gondolatokban és érzésekben. A művészet nem csupán látvány, hanem egyfajta párbeszéd, amelyben mindenki részt vehet.
Mindezek mellett tudnunk kell, hogy a művészet és a szeszély kapcsolata gyakran borongós, hiszen az alkotóknak meg kell küzdeniük a saját démonjaikkal, a kritikák súlyával és a saját elvárásaikkal. Az inspiráló szeszély azonban mindig is több volt, mint egyszerű lírai pillanat; egyenesen célt ad az életnek. A művészek, akik mernek a szeszélyeikre hallgatni, általában messze járnak a megszokott keretektől, új utakat keresve a kulturális kifejezéshez.
A festészet világa tele van csodálatos szeszélyekkel, amelyek között a kreatív kifejezés szinte végtelen lehetőségeket kínál. Mivel a világunk folyamatosan változik, úgy a művészek is mindig új alakokat, színeket és stílusokat keresnek, hogy kifejezzék saját szeszélyes világukat. Ezen az úton mindig marad majd helye a különböző kultúráknak, hagyományoknak és egyéni történeteknek, amelyek összessége egy színes és izgalmas festői tájat hoz létre.