Amikor a fényképezőgépet a szemünkhöz emeljük, és a látott világot egyetlen képkockába sűrítjük, az maga a kreatív kifejezés varázsa. És ebben a varázslatban a záridő sokkal több, mint egy technikai beállítás; művészi ecsetté válik a kezünkben.
Gondoljunk csak bele: a záridő szabályozásával nemcsak azt döntjük el, mennyi fény érje a szenzort, hanem azt is, hogyan érzékelje a kép a múló pillanatot. Lehetőségünk van megállítani az időt, kimerevíteni a mozgást egy töredék másodpercre, vagy éppen engedni, hogy a mozgás elmosódjon, festői, absztrakt vonalakká válva.
Ez a fajta kontroll a mozgás felett tiszta művészet. Egy gyors záridővel elkapott, száguldó sportoló izomfeszültsége, egy lassú záridővel lefotózott, elmosódott vízesés selymessége, vagy az éjszakai város fénycsíkjainak drámája mind-mind a záridő kreatív használatának eredménye. Ezek nem csupán képek; ezek a fotós látásmódjának, az általa megélt pillanat érzésének lenyomatati.
A fotózás, mint a kultúra és az művészet része, mindig is kereste az új kifejezési formákat. A záridő manipulálása az egyik legősibb és legerősebb eszköz ebben a törekvésben. Lehetővé teszi számunkra, hogy túllépjünk a puszta dokumentáción, és belevigyük a szubjektív érzést, a dinamikát vagy éppen a nyugalmat a képbe. A fotózás mint kreatív kifejezésmód lényege éppen abban rejlik, hogy a technikai eszközökkel képesek vagyunk a belső világunkat vagy egy külső jelenség általunk érzékelt valóságát megjeleníteni.
Kísérletezni a záridővel – legyen szó egy elsuhanó biciklis bemozdításáról vagy egy csillagok fénycsíkjait rögzítő, több perces expozícióról – egyfajta párbeszéd a fényképezőgéppel és az idővel. Egy lehetőség arra, hogy a világot nem csak látjuk, hanem érezzük és formáljuk is a képkockán belül.