A románkori szobrászat különleges helyet foglal el a művészetek palettáján, hiszen nem csupán formaságokat és textúrákat hordoz, hanem egy egész kultúra lényegét is magában rejti. Az ehhez a korszakhoz kapcsolódó szobrok nem csupán dekoratív elemek, hanem vallási és társadalmi üzenetek hordozói is. Az utóbbi években azonban egy új irányvonal kezdett kialakulni, amely a románkori szobrászat újjáéledését hirdeti. Művészek és művészettörténészek egyaránt felfedezik és újraértelmezik ezeket az archaikus formákat, amelyek sokkal többek, mint csupán kőbe vésett alkotások.
A románkori szobrászat jellemzője a masszív, szögletes formák használata és a részletgazdag kidolgozás, amely párosul a spiritualitás kifejezésével. Ezek az alkotások sok esetben a hit, a közösség és a kultúra mélyebb aspektusait tükrözik. A modern művészek számára ez a kifejezésforma új lehetőségeket rejt; lehetőséget nyújt arra, hogy a múlt tanulságait és értékeit átültessék a mai kor kontextusába. Az újraművészet olyan szobrászok, akik a románkori stílus elemeit ötvözik a saját elképzeléseikkel, új életet lehelnek a régi hagyományokba.
Ennek az újjáéledésnek a gyökerei mélyen belenyúlnak a kultúrába, hiszen a román kori hagyományok sok szempontból a helyi identitás részét képezik. A középkori szobrászat bemutatja nemcsak az akkori művészi technikák fejlődését, hanem a társadalmi és vallási kérdések iránti érzékenységet is. Ma a művészek képesek arra, hogy ezeket az örökségeket újraértelmezzék, és az emberekhez közelebb hozzák így a művészetet. Az alkalmatlanság helyett a közönség szorosabb kapcsolatba kerül a művészi kifejezéssel, felfedezve a szobrászat határait, és így a kultúra szempontjából is sokkal gazdagabb élményben részesül.
A románkori szobrászat újjáéledése nem csupán egy művészeti trend, hanem egy társadalmi mozgalom is, amely az emberek tudatosságát növeli a kulturális örökség megőrzése érdekében. Ezen szobrok újraértelmezési folyamata nem csupán esztétikai kérdés, hanem a közösség kifejezése és a nyelvet teremtő eszköz, amelyen keresztül a hagyományok élnek és folytatódnak. A művészi kifejezés teret ad annak, hogy a románkori szobrászat ne csak nosztalgiát ébresszen, hanem aktuális és releváns legyen a modern társadalomban is.